🙂 Ez egy jó kérdés.
A sima leírás nem mond sokat, de azért tudom, hogy fontos.
Barna hajú, kék szemű, 3 gyerekes anyuka vagyok, végzettségemet tekintve tanár, foglalkozásomat tekintve középvezető HR területen. Nem fiatal, nem is öreg, fiatalabb, mint a születési évszám alapján. A baj, hogy a lélek nem öregszik. A test igen, és emlékeztet. Már kell olvasószemüveg.
Szültem egy fiút fiatalon, szültem két fiút már nem annyira fiatalon. Nyilvánvalóan segített abban, hogy tudjam ki vagyok, sőt abban is, hogy fogalmam se legyen.
Van, amikor tudom ki vagyok. Határozottan tudtam, amikor huszonéves voltam, pedig akkor még nem tudtam, és kerestem magam. Most tudhatnám már, és azt hiszem tudom is, mert kezdek visszatalálni magamhoz.
A nők nagy része kaméleon. Amilyen környezetbe beleteszik, olyan színű lesz. Na, nem (annyira) rossz értelemben gondolom, ahogy ez hangzik. Ha az imádott Ő horgászik, hajlamosak velük órákat ülni a parton, ha pedig golfozik, lelkesen beállni a golfütő mögé ( a kezdeti izgalmas mögé áll, hozzásimul, és úgy mutatja-n túl is. Ami nem baj, ha amúgy tudja, hogy ki ő. Nem feladja magát, csak nyitott.
De hol a határ? Mi a sajátom? Mi az, ami meghatároz engem?
Voltam szőke hosszú hajú, mert a férjemnek az volt a zsánere. De én voltam? Nem. Én ez a barna hajú, farmeros, és nem szoknyás lány vagyok. Voltam mindig is, és vagyok újra.
És mi az én történetem?
Egy kapcsolat története.
(a kép csak illusztráció:-)
Kommentek